Alonso jobban tart a MClarentől
Hiei 2006.05.04. 22:45
Alonso szerint a Mclaren nagyobb ellenfele lesz mint ahogyan azt sokan gondolják.Szerinte a ferrari nem lesz olyan esélyes.
Kérdés: Fernando, milyen érzésekkel vágsz neki ennek a hétvégének?
Fernando Alonso: Nagyon bizakodó vagyok. Remélhetőleg ismét harcolhatunk a győzelemért.
Kérdés: Imola egy kisebb kudarc volt számodra. A Ferrari valóban olyan erős, mint amilyennek a szezon előtt várták tőlük? Mit gondolsz, itt is jók lehetnek?
Alonso: Ez ez olyan kérdés, amin mindenki tűnődik. Az első versenyeken nem voltak túl erősek, de Imolában igen. Tavaly is ez volt a helyzet, sehol nem volt esélyük Imolán kívül. Most majd meglátjuk, hogy ismét így van-e. Mindenesetre én az egész szezont nézve inkább a McLarennel számolok, mint a Ferrarival.
Kérdés: Utólag nézve nem lett volna okosabb Imolában, ha későbbre hagyjátok a második boxkiállásodat?
Alonso: Van amikor az ember jól dönt, máskor nem. Legalább megpróbáltunk valamit. Korábban jöttünk ki a tervezettnél, mert Michael nagyon lassú volt, de aztán ők lemásolták a stratégiánkat és egy körrel később szintén kijöttek, így az élen maradtak. Néha egészen apró dolgok döntenek győzelemről és vereségről és ezúttal a Ferrari volt a szerencsésebb. De a mi döntésünk is rendben volt.
Kérdés: Mit csináltál Imola óta?
Alonso: Silverstone-ban voltunk tesztelni és előre gumikat teszteltünk az ottani nagydíjra. Nem aggódunk, mert Imolában is mi voltunk a leggyorsabbak. Azért nem előztem meg Michaelt, mert Imolában ez egyszerűen lehetetlen. Megpróbáltuk stratégiával megelőzni, de nem sikerült. Ennek ellenére látszott, hogy képesek vagyunk a győzelemre, így emiatt a verseny miatt sem kell aggódnunk.
Kérdés: Tavaly nyertél itt annak köszönhetően, hogy az utolsó körben Kimi Räikkönen kiesett előled. Mit gondolsz, idén is a McLaren-Mercedes lesz a legerősebb ellenfeled ezen a pályán?
Alonso: Igen. A McLaren itt biztosan nagyon erős lesz, hiszen a Nürburgringen a múltban is mindig nagyon versenyképesek voltak. Vannak új alkatrészek is az autójukban, így számolok velük. Alapvetően azonban mindig ugyanazok a csapatok a legkeményebb ellenfeleink: a Ferrari, a McLaren és a Honda.
Kérdés: A Mercedes egy frissített motor-verzióval érkezik ide. Ezáltal csökkenhet a ti előnyötök?
Alonso: Majd meglátjuk. A Nürburgring mindig is McLaren-pálya volt. A fejlesztéseikkel együtt itt bizonyára erősek lesznek. Azonban a múlt héten mi is Silverstone-ban teszteltünk és gyorsabbak voltunk, mint ők. Jelenleg nem aggódom.
Kérdés: Elérkeztünk már arra a pontra, amikor már második helyekkel is elégedett vagy?
Alonso: Még nem. Ahhoz nagyobb előnyre van szükségünk. Igaz, hogy már most nagyon vezetek, de ha a következő versenyeken még egyszer ennyi előnyt ki tudnák harcolni, akkor az még jobb lenne. Tehát további versenyeket akarok megnyerni. Ha a közvetlen ellenfelem személye állandóan változik, az nekem csak előny. Jelenleg néha Räikkönen áll dobogóra, néha Fisichella, néha Michael. Ez nekem tökéletes.
Kérdés: Tudsz valamit a Nordschleife-ről (a régi Nürburgringről –a ford.)?
Alonso: Nem sokat. Akkoriban még túl fiatal voltam.
|